A transzformáció változás, számomra mégis több: átalakulás és alapenergetikája pozitív. A transzformáció nálam elengedés, önmeghaladás, szintugrás és újjászületés. Első pillanatra hajlamos lennék kategorizálni, hogy jó és rossz transzformáció- de vallom, ha elengedem racionális nézőpontomat és átadom magam az életnek, akkor ez változás univerzálisan csak pozitív lehet. Akarni kell megváltozni. A valós változás evilági jele a megérintődésnek, a lelki átélésnek, az elméleti megértésnek. Hiszem, ha nem fejeződik ki tettekben, cselekvésben a szándék, akkor az valójában csak ideiglenes önámítás, önaltatás, racionalizálás. Semmi köze a valós ébredéshez. Azt gondolom, azért jöttünk a Földre az Égből, hogy a itt fejlődjünk, alakuljunk át és beleengedjük magunkat az életbe- ne pedig kivonjuk magunkat onnan. Fán ülve, valóságot tagadva, fényt eszegetve további álomba lehet szenderedni- a tettek viszont táplálják a változás útján lévő testet, lelket és szellemet.

Transzformáció. Kell hozzá akarat, nyitottság, munka és támogató környezet. Kell hozzá egy vezető. Nyitottság- befogadás- felelősség vállalása- döntéscselekvés- értékelés- újra nyitottság… életünk nagy körforgalma, csak merjünk behajtani- kockáztatni, változtatni és élni.

Szembenézés, tabuk ledöntése, provokáció
Coachként hiszek abban, hogy érdemes a legnehezebb dilemmákkal, elakadásokkal kezdeni- hiszen ez határozza meg legjobban az énünket, ennek legmélyebb a lenyomata. Szeretettel, megtartással, de tudatos határfeszegetéssel tudunk előre jutni a fejlődés útján. Nem a coach határai mentén, hanem az ügyfél komfortzónáján kívül, az ő határait támogatva-feszegetve. Igen, tabukat ledöntve, nem illő dolgokat megkérdezve, titkokat az asztalra kidobva- de furcsa mód ezek utólag minden esetben nyilvánvalónak, gyógyítónak tűnnek. Mindenki tud róla, de nem beszélhetünk erről.

Elviselhetetlen anyám nyomasztó terhe, de nem mehetünk szembe. Abuzáló környezetet teremt a főnök, de nem szólok, hiszen örülök, hogy van munkám. Feszítenek a kompenzáló tevékenységeim, de a szembenézés, felelősségvállalás helyett inkább iszom még két sört, kifutok a világból vagy a munkámba temetkezek.

Az élet csodája, hogy mind egységben élünk, ugyanazokkal a gondolatokkal küzdünk, ugyanolyan utakat járunk be. A szégyen leplét levéve megdöbbentő légiesség, könnyedség, áramlás jelenhet meg az életünkben- feltéve, ha az aktualitást cselekvéssé konvertáljuk. A cselekvés lehet lassítás is, nem csak aktivitás. A cselekvés lépést jelent a saját középpontom felé. Mozgási energia, ami néha csak elcsendesedéssel aktivizálódik. Semmi köze a tevékenységtől való függéshez.

Nem mániákusan, de tudatosan életünk fájdalmas csomói mentén tudunk újra kapcsolódni a valósághoz és kilépni az illúzió kényelmesnek tűnő, de felemésztő színkavalkádjából.

Ehhez coachként élesnek, néha szemtelennek, keménynek, provokatívnak is kell lenni. Az éles szembesítés, a tabuk döntögetése, a provokáció azonban soha nem lehet önmagában cél.