Balogh Róbert vagyok.

Mindig kerestem a változást, az előrelépést, az önmeghaladást. Ösztönösen éreztem és kerültem az alvó, kényelmi állapot lehúzó energiáit. Fiatalon gazdag vállalkozói létet hagytam ott a tanulásért és álmaim bankos állásáért. Majd röviden, de intenzíven megtapasztalva a londoni banki világ számomra rossz energiáit ugrottam ki inkább a semmibe. Beleszerettem az építőiparba, életem része lett és ugrottam ki belőle ismét az ismeretlenbe, mikor egóm, munkám már átvette felettem az irányítást. Itt már külsős, egy coach is kellett hozzá. Minden fenti esetben féltem, de cselekedtem – kockáztattam és nyertem.

Változás generálását célozzuk meg coaching közben. A megérintődés, az AHA élmény, a könnyes szem, a bólogatás max az alapja a változásnak, de önmagában semmit nem ér. Lépni, cselekedni, kockáztatni kell. Közhely, de az egész életünk folyamatos változás. Egy energia, mely létezik, akár a gravitáció. Lehet ellenállni és lehet együtt áramolni. De megtagadni, kimaradni nem lehet. Neked sem.

Szólj, ha kezdhetjük!

Itt az idő…

Az alábbi űrlap kitöltésével teheted meg az első lépést. Az üzenetre 2 munkanapon belül válaszolni fogok. Ha sürgősebb, hívj telefonon kérlek.