/ma coachingban az alábbi pontok jelennek meg rajtam keresztül a legintenzívebben/
Hiszek egy Istenben? Igen, ha Te így hívod. Más Allahnak, Jézusnak, Buddhának, Mátrixnak. Én mostanában Univerzumnak. Vagy egyszerűen ÉLETnek. Lényeg a lényeg: hiszem, hogy van egy felettes rendezőelv, hiszem, hogy önálló, de kapcsolódó részei vagyunk csak egy nagy egésznek.
Hiszek az önfejelesztésben -mint életem értelmében és Önrészében. Önrész- igen, mint a Casconál. Nem csak hiszem, hanem tapasztalom is, hogy ha ÉN odateszem az apró, univerzális önrészemet, akkor az élet minden esetben megajándékoz egy sokkal nagyobb, sokkal több életrésszel. Igen, nagyon nehéz rábízni magam az áramlásra, iszonyatosan megerőltető hinni és bízni az ismeretlenben, befogadni a kontrollálhatatlant. De nincs más út.
Hiszek az érzésekben, a megérzésekben, az intuícióban: belső hangunk az egyetlen és igaz iránytűnk, ráhangolódva az élettel áramolva haladhatunk. Coachingban ez a látszólagos ESZKÖZTELENSÉG a leghatásosabb eszközünk. Ez a téma külön 10 oldalt megérne, de most nem fejtem ki bővebben…
Hiszek a kibontakozásban, az ismeretlen vállalásában, a kockáztatásban. Nem, nem a kibontásban, hanem a kibontakozásban – az átadott sorsban. Rálépünk egy útra és menet közben bontakozik ki előttünk az utazás maga. A szabadsággal, az ismeretlennel, a félelmetes bizonytalansággal együtt.
Hiszek a szolgálatban, az alázatban: hiszem, hogy önmagunkat szolgálni a legnehezebb az életben. Gondviselőként és nem rideg házmesterként bánni önmagunkkal. A ránk bízott életet, testet, lelket nyitottan kísérni, szelíden támogatni és együttérzően, befogadóan megtartani. Tudatosan, éberen, nyitottan élni feladatunk.
Ma ezek élnek bennem kiemelkedően. Ezekben hiszek, gyakorlom, csinálom. Életemben is és a coachingban is.