Egy férfi illata- az extravaganciáról másképp

Többen írták, szeretik, ha magamról írok. Na, ez a poszt szigorúan rólam szól. Kifelé talán nincs nagy tanúlsága, csak egy kis mosolygós történet. Nem mestermű akart lenni, de befelé annál nagyobb a megélés.  Bármilyen összefüggés veled vagy környezeteddel a véletlen műve.

——————————–

Az egyik:

-Robi, azért maradt még valami a régi időkből rajtad! “Gyönyörű” az öved!

-Tényleg, teljesen igazad van, ez kb 10 éves darab…

-Hú, Ti el sem tudjátok képzelni, milyen cuccokat hordott Robi! Főleg az övek és a cipők voltal az erőssége. Persze az ing és az öltöny is kemény volt.. na de az öve, cipője mindent vitt. Te, Robi, komolyan tetszett az neked anno?

-Ne szívass már- különben miért hordtam volna? Igen, tetszett. Szerettem finoman kitűnni. Főleg a kiegészítőkkel.

-Igen, extravagancia… a szomjazó lélek oázisa.

És a másik:

“Apa, kérlek, ne fújd be magad parfümmel. Van neked saját illatod is! Ez túl mű. “ És tényleg: a lányaim nem is bújtak a nyakamba, ha dolgozóba mentem és parfümöt is használtam…

——————————–

Egy ideig legyintettem ezekre a dolgokra. Akik kritizálnak, csipkelődnek a megjelenésem miatt, csak irígykednek, mert nem mernek feltűnőbbek, egyéniségek lenni. Róluk szól. A gyerek meg csak gyerek, majd rájön. Róla szól.

Majd valami szépen, lassan megváltozott. Némi segítséggel rájöttem, mennyire igazuk van. Nem, nem azt mondom, hogy nem szabad divatosan öltözködni. Mai napig szeretem a divatot, az igényességet. Hanem arról beszélek, ami nem természetesen jön belőlem. Ami a lázadás külső jele- mert nyíltan és erőteljesen lázadni nem merek vagy nem tudok. Mert belül önmagam ellen, az értékrendem, a természetem ellen cselekszem és talán nem is tudok róla. Nem, most nem a testszagról vagy az izzadásgátló használatáról beszélek. Hanem a mesterségesen magamra szabott illatról, amivel üzenni akarok a környeztemnek. Az engem kísérő illatfelhőről. Ahol egyenlő vagyok a parfümömmel. Ahol egyenlő vagyok az extravaganciámmal. De nem vagyok önazonos, nem vagyok egyenlő önmagammal.

Parfümre már évek óta nem költök, van saját illatom. Apaillat, férfiillat, emberillat. Nem, nem emberszag, nyugi – tudom, magas a labda! Egy ember illata, ami egyedien jó, mint az ujjlenyomat. A parfüm ma nekem ugyanolyan testidegen, mint a műköröm vagy a műszempilla. /most ebbe ne bonyolódjunk bele lécci, nem ez a fő téma/. Tornacipőben, farmerben és fehér pólóban érzem magam a legjobban. Az ünneplős meg a szürke póló. Öltönyeimet, öltönycipőimet, ingjeimet, nagykabátjaimat, nyakkendő-hegyeimet már mások használják örömmel, elajándékoztam őket. És mindez belülről jött.. ahogy anno az extravagancia is.

Abban az életciklusban vagyok, amikor nagyon fontos a belső munkám, a belső fejlődésem, önmagam megtalálása és meghaladása. Közeledve saját belső forrásomhoz, egyre kevésbé szükséges a külső szomjoltás, a bújtatott lázadás, a túlzott kompenzáció. Nem könnyű út- de ezt érdemes járni.

Hát, kb itt tartok most, én, az én utamon. Mindenki járja a sajátját.  Nálam nagyot változott azok csoportja, akik ma nem tartanak normálisnak…

PS: Ugyanitt maradék övek ajándékba átvehetők… 🙂